Belső utak

 ""I seldom end up where I wanted to go, But I almost always end up where I need to be." 

/Douglas Adams/

 Hosszú idő óta ez a kedvenc idézetem, ami szépen lassan amolyan hitvallássá is vált az életemben. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor szívem szerint azt az "almost"-ot én még el is hagynám a mondatból. 

Azt hiszem kivételesen szerencsésnek mondhatom magam mindazért, amivel az eddigi életem megajándékozott. Bár a karma törvényei szerint minden jó és rossz, ami valaha megjelent és megjelenik benne, azok mind a korábbi gondolataim, szavaim, tetteim következményei, így azokat egyedül saját magamnak köszönhetem. Mégis nem tudok nem elmondhatatlan hálát érezni mindazért a jóért, ami jelenleg körülvesz és ami valaha is az enyém volt. 

Pár napja, egy csendes pillanatomban elgondolkodtam kicsit az utóbbi pár évben velem történt dolgokról, és azon a hihetetlen belső átalakuláson, vagy sokkal inkább átrendeződésen, amin keresztülmentem. De talán sokkal inkább azokon az eseményeken, helyeken és embereken, amik és akik ebben segítségemre voltak ezen a belső úton. 

Az elmúlt 2 évben olyan helyeken jártam, amikről azelőtt csak álmodni mertem akkor, amikor senki nem figyelt. Az egész egy villámcsapás szerű lehetőséggel kezdődött. Ennek elfogadásához persze a kellő bátorságra és nyitottságra is szükségem volt, ám ezzel egy olyan útra tettem rá a lában, ami még a mai napig is szédítő erővel szórja rám az áldásait. Alapvetően minden tapasztalat egy értékes tanítás is egyben, viszont - ha lehet ilyet mondani- az elmúlt pár év valósággal úgy hatott rám, mintha az azt megelőző "lógós kisiskolás tengés-lengést" egy "szuperintenzív, Harvard egyetemi mesterképzés" váltotta volna fel. Minden, ami történt velem, a legfantasztikusabb hullámvasút hullámhegyei és -völgyei voltak a számomra. A boldogság és a fájdalom sűrű és felpezsdítő masszája alapjaiban formálta át, tisztította meg és töltötte fel a belső világom, és bár azelőtt is volt életem, emlékeim, céljaim, vágyaim, mégis úgy érzem, mintha ez az időszak már egy teljesen új emberről szólna. Az életem filmje Foxi Maxiból Amelie-vé változott, amiben minden és mindenki, még a legjelentéktelenebb apróság is ezer színnel ragyog. Mindennek értelme és következménye van. És minden jó, ami csak megjelenik, arra emlékeztet, hogy ebből minél többet és többet adjak vissza és osszak meg másokkal is.

 2008-2010: Norvégia, Svédország, Kanada, USA, Karib-tenger, Hollandia, Lengyelország, Anglia, Szlovákia... és most karácsonykor INDIA! ...azt hiszem ehhez már nem kell mást hozzáfűzni. :)