Mához kevesebb, mint két hétre, december 24-én már egy Indiába tartó, hatalmas Boeing ablakán fogok kibámulni, miközben odalent gyerek százezrei izgatottan ugranak ki az ágyacskáikból, az anyukák a konyhában sürögnek-forognak és az apukák akadályt nem ismerő elszántsággal cűgölik be a lakásba a sündisznó-lelkű örökzöldeket. Karácsony reggelén mindenki az év legkedvesebb ünnepének hangulatával átitatva teszi majd a dolgát- legyen az épp a fadíszítés, a hólapátolás vagy a szirupos TV műsorok előtti kényelmes tanyázás. A rádió és a még ekkor is tömött bevásárlóközpontok track list-je naphosszat ontja majd magából a karácsonyi klasszikusok ezer féle feldolgozásait, és az ünnep két örök érvényű himnuszát: a "Last Christmas"-t és az "All I Want For Christmas is You"-t.
Még soha nem töltöttem ezt a napot a szeretteimtől távol. 26 éve minden december 24-e ugyanúgy kezdődik, csupán apró eltérésekkel a napirendben. A Karácsony reggele egy kötelező "hó-check-kel" kezdődik, amit az ágyam melletti ablakon való kikandikálással kivitelezek még lehetőleg csipás szemmel. A vizsgálati eredménytől függően már itt eldől, hogy az ünnepi hangulat-mérő skála hányadik fokáról indul a napom, és egy negatív eredmény után szükségem van-e a szigorúan legális kedv-boostereim valamelyikére, esetleg összességére. Ilyenek lehetnek: egy együttérző, könnyes ölelés a húgomtól, 3 perc a békésen ropogó kandalló előtt, Mariah Carrie karácsonyi klasszikusának 500 decibelen való bömböltetése, vagy/és fél kiló szaloncukor elfogyasztása. Ezután jön az ünnepi matiné a TV előtt, némi tengés-lengés a lakásban, majd az a két elfoglaltság, amik mostanára már Lizuska saját bejáratú, a család többi tagja által is szentesített feladatai: a mézeskalács sütés és a fenyő díszítés. Az előbbit általában hosszas ellenkezés és alkudozás előzi meg az édesanyám részéről, mivel a mézeskalács egy olyan alattomos teremtmény, ami első hallásra egy ártatlan édes kényeztetésnek tűnik, ám közelebbről az egyik leghatásosabb konyha-pusztító eszköz. A romok, amik az elkészítése után maradnak egyenesen arányosak a bennük való gyönyörködésnek és elfogyasztásuknak gyönyörűségével, így azt hiszem, hogy egy darabig még biztos helye van az ünnepi napirendben.
Még kicsit hihetetlen, hogy pár nap és már India felé repülök. Hétfőn megyek a nagykövetségre a vízum ügyintézés miatt, és este megkapom a harmadik és egyben utolsó oltást is. Ha ezek után megbetegszem, akkor nyittatok magamnak egy fejezetet az orvosi csodák könyvében. A barátaim már ott vannak, és hamarosan a delhi repülőtéren látom majd viszont egyiküket, remélhetőleg egy hatalmas transzparenssel a kezében és egy karácsonyfadísszel a fülén... :))
Addig is ezzel a Bodh gaya-ról szóló kis videóval tuningolom magam, ami azt a városkát mutatja be, ahol egy kicsivel több, mint egy hetet töltök majd lelki elemek töltésével és a szerzetesekkel közös imádkozással a Mönlamon.
